Karácsonyi ajándék ötletek mindenkinek

 

A karácsonyi ajándékvásárlás mindig nehéz feladat, így most ebben szeretnék segítségetekre sietni. A Korzó hét üzletébe tértem be és igyekeztem mindenkire gondolni, hogy ezzel esetleg egy irányt adjak, amivel nem veszünk el az ajándékozás útvesztőjében. Én két irányt szoktam követni, az egyik, hogy végignézem a boltok kínálatát és így sokszor bukkanok a megfelelő ruhára, kiegészítőre, apróságra, amiről egyik szerettem jut az eszembe. A másik pedig, hogy listát írok az ismerőseim érdeklődési köréről és ez alapján próbálom megkeresni a legjobban hozzá passzolót.

 

 

 

Douglas
Roland

5 tipp ajándékozáshoz

 

  1. Írjuk össze kiknek szeretnénk ajándékot venni, mennyit szánunk rá és milyen hobbijai, érdeklődési köre van, esetleg említett e vágyakat mostanában.
  2. Mindig lebegjen előttünk, hogy nem magunknak választunk, hanem empatikusan megpróbálunk a másik ízlésével nézelődni. A legfontosabb, hogy az ajándékozott örüljön, tehát személyre szólónak kell lennie.
  3. Az árcédulát távolítsuk el, de őrizzük meg a blokkal együtt, így vissza tudjuk cserélni, ha hibás a méret, vagy esetleg nem tetszett annak, aki kapta.
  4. Ajándékutalványok szinte minden üzletben fellelhetők, ha végképp nem tudunk választani. Ezek mellé is érdemes egy jelképes apróságot és egy kedves üdvözlőkártyát tenni.
  5. Adjuk meg a módját és mindent csomagoljunk be szépen.

    Orsay

Anyának

Roland

Egy csinos kötött ruhát választottam kiindulási alapnak a Roland üzletéből, a színe kifejezetten üdítő a téli napokon, a fodrok pedig bájt kölcsönöznek neki. Szerintem ilyenkor is kiváló ötlet frissíteni a ruhatárat, de ehhez érdemes magunkkal vinni egyik túránkra anyukánkat is és megnézni mi tetszik Neki, akár fel is próbáltatni vele pár darabot és aztán nincs is más dolgunk, mint következő alkalommal lecsapni az egyik kiszemeltre. A drágább, “ezt nem engedhetem meg magamnak” darabokat én mindig karácsonykor veszem meg a szeretteimnek, akár a testvérekkel összefogva.

Másik jó választás a praktikus darabok, mint egy új kabát, vagy cipő, emellett sokszor jól jöhet egy-egy kiegészítő az ünnepi szetthez, mondjuk a fentebb látható bársony táska, gyönyörű strasszos rátéttel, vagy egy pár különleges fülbevaló, amiket később alkalmakkor tud viselni.

 

 

 

 

 

 

Orsay ruha karácsonyra vagy szilveszterre is tökéletes lehet.

Apának

Egy új ing, vagy nyakkendő lehet, hogy klisének hangzik, de aztán az évek alatt kiderül, hogy igencsak hasznos és praktikus választás. Ahogy egy új táska is, amire ritkán költ az ember, főleg ha minőségi darabban gondolkozik. Ilyenkor akár szemüveg üzletbe is vásárolhatunk ajándékkártyát, illetve az elektronikai üzletek kínálatát is érdemes végigvennünk.

Roland

Nagyszülőknek

Promod

Általában a nagyszülőknél elhangzik az a mondat, hogy “nem kell már nekem semmi, mindenem megvan”, de egyértelmű, hogy egy kis apróság, vagy egy hasznos háztartási eszköz jól esik, így sose felejtkezzünk el róluk. Pár éve a Libriben találtam egy szuper szakácskönyvet, amit magunknak kell megírnunk, így nem volt kérdés, hogy a családi receptek lejegyzésére kérem nagymamámat és hatalmas sikert is aratott az ötlet. Másik díjnyertes meglepetésünk pedig a közösen eltöltött idő volt, ami jelenthet egy társasjátékot, amivel minden látogatásnál minőségi időt tölthet együtt a család, vagy egy utazás, amit csomagolhatunk egy új utazótáskába.

 

 

Testvéreknek

Orsay ruha a családi karácsonyozásra sem utolsó választás magunknak.
Promod

Nekem elég szoros a kapcsolatom az öcséimmel, így nincs nehéz dolgom, hiszen a ruháikat sokszor én veszem, ahogy a kiegészítőket, parfümöket is könnyedén kiválasztom. Ide bármely a fenti és lenti listában felsorolt férfiaknak való ajándékot felsorolhatnám, így most nem ismétlem magam. A vicces ajándékok szintén elsüthetőek, hiszen bolondozni az ünnepek alatt is kötelező.

Nővérnek, vagy húgnak sincs szerintem nehéz dolgunk. Egy szép cipő a legtöbb nőt leveszi a lábáról. Aminek én idén nagyon örülnék az egy pihe puha pizsama, mert valahogy ezekre nem szeretek költeni, de ahányszor este belebújok mindig hálát mondok, hogy van a szekrényemben. A Women’s Secret üzletében vannak szerintem a legjobb darabok, most egy igazán karácsonyi szettben gondolkoztam.

Women’s Secret

 

Barátnőknek

Douglas saját márkás termékei igazán szemrevaló választások.
Douglas

Nekem a barátnőkkel van a legkönnyebb dolgom, hiszen sokszor beszélünk egymással az aktuális materiális vágyainkról is. Amikor viszont olyan helyzet lép fel, hogy nem tudom konkrétan mi a szíve vágya, akkor a klasszikus ajándék csomagos megoldást választom, vagy meglepem egy gyönyörű smink palettával, amit aztán hosszú ideig ki is tud használni, ehhez a Douglas az egyik legjobb üzlet. Ezek a kozmetikumok szerintem a jolly joker választások mindenkinek, így amikor teljesen elveszek, akkor ezek mellett döntök, vagy az ajándékkártyákra ruházok be.

Douglas

Gyerekeknek

Pepco
Pepco

Gyerekeknek egyszerű vásárolni, ha tudjuk miért van oda, illetve milyen játékai vannak már meg otthon. Amennyiben nem a saját gyerkőcünknek keressük a Jézuska legjobb ajándékát, akkor bátran hívjuk fel a szülőket egy kis segítséget kérve, hogy tényleg örömet szerezzünk.

A pepco üzleteiben a karácsonyi dekorációtól kezdve, ruhákon át mindent megtalálunk, most pedig a gyerek játék készlet is igazán gazdag. Egy plüss unikornisnak minden kislány, de akár nagylány is örülne, ahogy bizonyosan elvarázsolná egy Disney hercegnő figura is a kis hölgyeket. A kisebbeknek fejlesztő játékok közül is tudunk választani, mint ez a zenélő kutyus.

A tűzoltó akutó, kukás autó, traktor kínálat pedig minden kisfiúnak garantálja, hogy a fa alatt egy hatalmas mosollyal fogja megpillantani az ajándékát.

Pepco

Szerelmünknek

Springfield

Szándékosan hagytam a végére a posztnak ezt a részt, hiszen itt három opció szokott előfordulni. Az egyik, hogy már mindent megvettünk az évek alatt és csak klisé ajándékban tudunk gondolkozni, de ilyenkor is személyre szabhatjuk a meglepetést, hiszen az a legjobb eset, mert tényleg ismerjük a párunkat. Nőknél az ékszer szinte mindig telitalálat lehet, a Korzó Bevásárlóközpont pedig bővelkedik ilyen üzletekben is.

Másik eset, amikor még nagyon friss a kapcsolat, ilyenkor egy-egy ruhadarabot, vagy könyvet választanék, esetleg pár fényképet hívatnék elő a dm-ben, amit aztán keretbe foglalnék. Egyet viszont elkerülnék messzire ilyen esetben, ez padig az ajándékkártya.

Férfiaknak összeállítottam egy szettet a Springfildből, amiből bármely darab tökéletes akármilyen stádiumban is van a kapcsolatunk. Az új szerelmeseknél a méret okozhat még problémát, de minden üzlet cseréli ünnepek után a termékeit, így ez se okozzon álmatlan órákat, vagy ruházzunk be kiegészítőkre, egy meleg sálra, vagy sapkára.

Promod

Utolsó tippem pedig, hogy ne stresszeljünk rá a vásárlásra, próbáljuk meg élvezni a dolgot, hiszen az örömszerzés a célunk, nem az, hogy karácsonyra kikészüljünk. A tavalyi poszt szintén segítség lehet, így ne felejtsétek el elolvasni:

Tavaly karácsonyi bejegyzés: http://blog.korzo.hu/2017/11/16/keszulj-a-kuponnapokkal-a-karacsonyra/

Kellemes készülődést kívánok mindenkinek és Békés Boldog Karácsonyt!

Korzó üzletkereső: https://korzo.hu/uzletek

Stúdió: Fénykikötő

Hegedüs Enikő Kialakító bloggere

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.